Egy csapat van talpon e vidéken
Volt mit ünnepelni a kézilabdás bálon! NKK-Balmazújváros – Lóci DSE 33-20 (16-8).
Éles meccsre késztetik-e az ózdiak a mieinket? – ez volt talán a vasárnapi találkozó előtt a legfontosabb kérdés. Hogy nem nélkülözött minden alapot a felvetés, az mutatja, hogy a fiatal vendégek – igaz odahaza – majdnem meglepték (26-27) a nagy rivális Füzesabonyt néhány héttel ezelőtt. Ezúttal ilyenről szó sem volt. Még úgy sem, hogy meglehetősen álmosan kezdték a találkozót az előző fordulóban Kisvárdán döntetlenre végző mieink. Hiába voltak meg a helyzetek, azok sokszor kihasználatlanok maradtak. Ennek tudható be, hogy a félidő felénél vezettek az ózdiak egy góllal. Szerencsére azért összeszedték magukat a lányok, és produkáltak egy nyolcgólos sorozatot, amihez kellett a jól záró védelem, és a Király Annamária jó védései a kapuban; a játékrész hátralévő részében mindössze gét gólt engedélyeztek a hazaiaknak. Támadásban a szélsők (Csatári és Géricz) szereztek fontos gólokat, de nem maradtak el az átlövők (Zavaczki és Borza) találatai sem. Így alakult ki a félidőre a nyolcgólos hazai előny (16-8).
A második játékrész úgy kezdődött, ahogyan a mérkőzés: elhibázott újvárosi lehetőségekkel. Szerencsére azonban hamar megnyugodtak a játékosok, így nem maradtak el a további gólok sem. Tehetetlenek voltak a vendégek a mieink védekezésével szemben. Hiányzott az ötlet a játékukból, nem húztak váratlant, így a bírók is sokszor jelezték náluk a passzív játékot. A figuráikat a góllövőlistán második Jakab Zsófiára játszották ki, aki, ha jól készítettek neki elő a társak, szép gólokat lőtt. Ez azonban kevés volt az NKK ellen. Sok volt a jó labdaszerzés, a mieink pedig átrohantak az ellenfélen, ebben elsősorban Szabados és Ludnai jeleskedett. Tíz perc elteltével már rászámolt a közönség az ózdiakra, hiszen tízgólos előnyt mutatott a tábla. Ültek a húzások, jól találták meg találták a lányok a réseket a falban, lényegesen improvizatívabban játszottak ellenfelüknél. Ezután a fiatalok is lehetőséget kaptak, a különbség azonban továbbhízott, a találkozó végére egészen 13 gólig, így a győzelem (33-20) ilyen mértékű jogosságához sem férhetett kétség.
A lefújáskor még nem tudták a lányok, hogy a Füzesabony Hajdúböszörményben, a Kisvárda pedig Bőcsön kapott ki, ezért az öröm visszafogott volt. Nem csak az Ózd elleni találkozó nyertese lett az NKK, hanem az egész fordulóé is. Egyetlen veretlen csapat maradt az NBII. Észak-keleti csoportjában, a Balmazújváros. Hogy ennek ellenére mégsem a mieink vezetik a tabellát, annak pusztán az az oka, hogy a Füzesabony egy mérkőzéssel többet játszott.
Vasárnap Nyíregyházán lép fel a csapat, lesz miért küzdeni!
Jegyzőkönyv:
NKK Balmazújváros-Lóci DSE Ózd 33-20 ( 16-8)
NKK Balmazújváros-Lóci DSE Ózd 29-19 (16-10)
Játékvezető: Füzesiné, Molnár
NKK: Varga Nikolett (kapus),Tar Nikolett 3, BERETTYÁN PETRA 7, Vénig Anita 3, DOBI KATA 1, POSTA BRIGITTA 6, Pinczés Ildikó 6
Cs: Suba Sára (kapus), Rozsnyói Tamara, China Eszter, BALLA KRISZTINA 1, Árva Lilla, Kiss Ágnes, Pál Izabella, Péntek Fanni 2
Edző: Melkó Károly
7m: 5/5 ill.2/2
Kiállítás: 4 perc ill.2 perc
Az eredmény alakulása: 13. perc: 4-7,19. perc: 10-10, 41. perc: 20-11,45. perc: 21-16,51. perc: 24-19
Melkó Károly: A rangadón gyenge kezdés után feljavultunk és változó színvonalon játszva, magabiztosan vertük riválisunkat. Fontos győzelem volt, az eredménnyel elégedett vagyok,de a játék minősége még nem az igazi.