Melkó Károly - A csapat diadala
Jobban akartuk a győzelmet - mondta Melkó Károly, az együttes trénere a Hajdúböszörmény felett aratott négygólos győzelem után. A szakember szerint nem a kiesés ellen fog küzdeni a csapata.
Az NB1/B-től búcsúzó Hajdúböszörményt győzte le az együttes, azt a csapatot, amelyikkel többször is megmérkőztek a nyár folyamán. Azt nyújtották a hazaiak, amire számítottak tőlük?
A korábbiakhoz képest semmi újat nem mutatottak az összecsapáson. Kíváncsi voltam, hogy mit találtak ki a nyitott védekezés ellen, de nem volt sok ötletük. Bizonyos szempontból többet vártam az ellenféltől, csak Zavaczki Edit kiállítása után növelték a nyomást, de tudtunk újítani. Mi megpróbáltuk a széleket aktivizálni, ez jól működött, többször sikerült szélről is gólt lőni.
Minek köszönhető a győzelem? Mi döntött a csapat javára?
Meggyőződésem, hogy jobban akartuk a győzelmet. Több jó egyéni teljesítmény is volt a csapatban, mindig volt, aki a nehéz pillanatokban hátára vette a gárdát. Csapatként is többet nyújtottunk az ellenfélnél.
Zavaczki Edit kizárása után felzárkózott a Hajdúböszörmény. Ezután hiányoztak az átlövések.
Való igaz, Edit jól támadta a falat, és kintről is bátran vállalkozott. Kiválása után csak Szabados Ibolya próbált meg kintről lőni, majd beállása után Berettyán Petra. Sajnos lövőink keveset próbálkoztak, főleg jobb oldalról. Ezen az oldalon a támadást beáldoztuk a védekezésnek, mert Borza Andi nem tudta tartani az emberét, ezért szélre került, helyettese, Ludnai Fanni nem átlövő, de védekezésben jól teljesített.
A szülés után a kézilabdapályára szülővárosában visszatérő Szabados Ibolya rendre jól lép be padról a csapatba. Zavaczki Edit kiválása után volt például egy nagyon fontos gólja, így lett kettőről ismét három a különbség. Feltűnő, hogy középről jól is osztogatja el a labdákat.
Ibolyával most ismerkedünk, de mindig tud újat mutatni nekünk. Ezért is szerepelt az első osztályban. Látszik, hogy sok „rázós” meccsen van túl, nem száll inába a bátorsága, szoros állásnál sem remeg meg a keze. Jól kiegészítik egymást Ludnai Fannival.
Többen a junior és a felnőtt együttesben is pályára lépnek, még ha utóbbiban nem is játsszák végig a meccset. Hogy bírják a fiatalok a terhelést?
Senki sem panaszkodik, hogy sok lenne a terhelés, és én is vigyázok, nehogy kiégessem őket. Posztra cserélek, amikor a felnőtteket pihentetem. Ezen a meccsen Berettyán Petra jól szállt be a játékba. Jól védekezett és fontos gólokat lőtt. Ezt várom a többi fiataltól is!
A nehéz sorsolás ellenére is három meccsből öt pont az eddigi mérleg. Nem érdemes ugyan három találkozóból messzemenő következtetéseket levonni, de látva, hogy a legjobbakkal szemben is eredményesen szerepelt a csapat, lehet, hogy a dobogó sem elérhetetlen?
Várakozáson felül teljesítettünk eddig, de még sok van hátra. Bármikor jöhet egy hullámvölgy. Sok közel azonos erejű csapat van, mindenki verhet mindenkit, úgyhogy nem számolgatunk, megpróbálunk minél több meccset megnyerni. Hogy ez mire lesz elég, nem tudom. Az már most látszik, hogy nem a kiesésért fogunk küzdeni.